5-2-2-egri

---

5.2.2 Az egeri asszonyok aktívan támogatják a védekezést – Die Frauen von Eger unterstützen die Verteidigung aktiv

---

1. A hajnal szürkésen szivárgott be a bástyák közé, amikor az egri asszonyok először léptek ki a pincék félhomályából a nyílt falszakaszra. – Der Morgen sickerte grau zwischen die Basteien, als die Frauen von Eger zum ersten Mal aus dem Halbdunkel der Keller auf den offenen Mauerabschnitt hinaustraten.

2. Addig sem henyéltek, csakhogy a munkájuk a föld alatt maradt, ott, ahol a sebesülteket fektették és a kenyeret dagasztották. – Auch bis dahin hatten sie nicht müßig dagestanden, doch ihre Arbeit war unter der Erde geblieben, dort, wo man die Verwundeten bettete und das Brot knetete.

3. A várvédelemnek azonban van egy pontja, amelyen túl a munkamegosztás értelmét veszti, és Eger ezen a reggelen érkezett el ehhez a ponthoz. – Doch jede Festungsverteidigung hat einen Punkt, jenseits dessen die Arbeitsteilung ihren Sinn verliert, und an diesem Morgen war Eger an diesem Punkt angelangt.

4. A falakon már nem volt annyi ép férfi, ahány kőnek és lándzsának gazdát kellett volna találnia. – Auf den Mauern gab es nicht mehr so viele unversehrte Männer, wie Steine und Lanzen Hände gebraucht hätten.

5. Dobó nem parancsot adott ki az asszonyoknak, mert ilyen parancsot egyetlen kapitány sem adhat ki tiszta lelkiismerettel. – Dobó erteilte den Frauen keinen Befehl, denn einen solchen Befehl kann kein Hauptmann mit reinem Gewissen geben.

6. Az asszonyok maguktól jöttek, és éppen ez a különbség adja meg az egri ostrom legsajátosabb színét. – Die Frauen kamen von selbst, und gerade dieser Unterschied verleiht der Belagerung von Eger ihre eigentümlichste Färbung.

7. Elöl az öreg Baloghné ment, kezében nem fegyverrel, hanem egy kétfülű dézsával, amelyben forró víz gőzölgött. – Voran ging die alte Baloghné, in der Hand keine Waffe, sondern einen zweihenkligen Zuber, in dem heißes Wasser dampfte.

8. Mögötte fiatalabbak jöttek, kötényük felhajtva, s a kötényben kő, annyi kő, amennyit a derekuk elbírt. – Hinter ihr kamen jüngere, die Schürze hochgeschlagen, und in der Schürze Steine, so viele Steine, wie ihr Rücken zu tragen vermochte.

9. A lépcsőkön nem beszéltek, csak a lélegzetük hallatszott, meg a kavics csikorgása a fatalpak alatt. – Auf den Treppen sprachen sie nicht, man hörte nur ihren Atem und das Knirschen des Kieses unter den Holzsohlen.

10. Aki először pillantotta meg őket a Bolyki-torony felől, azt hitte, valami menet közeledik, s bizonyos értelemben nem is tévedett. – Wer sie vom Bolyky-Turm her zuerst erblickte, hielt sie für einen Zug, und in gewissem Sinne irrte er sich nicht.

11. A férfiak eleinte megpróbálták visszaküldeni őket, ahogy az ilyenkor szokás, félig gyengédségből, félig szégyenből. – Die Männer versuchten sie anfangs zurückzuschicken, wie es in solchen Lagen üblich ist, halb aus Zärtlichkeit, halb aus Scham.

12. Egy tizedes rákiáltott az egyik menyecskére, hogy a fal nem asszonynak való hely, mire az csak annyit felelt, hogy a rabszíj sem az. – Ein Zehnerführer schrie eine junge Frau an, die Mauer sei kein Ort für Weiber, worauf sie nur erwiderte, der Sklavenstrick sei es auch nicht.

13. Ez a mondat végigfutott a bástyákon, és aznap többé senki sem küldött vissza senkit. – Dieser Satz lief über die Basteien, und an jenem Tag schickte niemand mehr irgendjemanden zurück.

14. A logika kegyetlen egyszerűsége volt ez: ha a vár elesik, a pince sem menedék, hanem csapda. – Es war die grausame Einfachheit der Logik: Fällt die Burg, so ist der Keller keine Zuflucht mehr, sondern eine Falle.

15. Aki ezt egyszer végiggondolta, annak a fal már nem a veszély helye volt, hanem az egyetlen értelmes hely. – Wer das einmal zu Ende gedacht hatte, für den war die Mauer nicht mehr der Ort der Gefahr, sondern der einzige sinnvolle Ort.

16. A kőhordás úgy indult meg, mint valami folyó, amely a vár belsejéből a peremek felé tart. – Das Steinschleppen setzte ein wie ein Fluss, der aus dem Inneren der Burg zu ihren Rändern strebt.

17. A leomlott házfalakból, a beszakadt istálló maradványaiból, a temető kerítéséből törték ki a köveket. – Aus den eingestürzten Hauswänden, aus den Resten des zusammengebrochenen Stalls, aus der Friedhofsmauer brachen sie die Steine heraus.

18. Egy vár ostrom idején felfalja önmagát, és minden kő, amely a mellvéden végzi, hiányzik valahonnan máshonnan. – Eine Burg frisst sich während einer Belagerung selbst auf, und jeder Stein, der auf der Brustwehr endet, fehlt anderswo.

19. Az asszonyok láncot alkottak a lépcsőn, és kézből kézbe adták a terhet, mert így kevesebb erő vész el. – Die Frauen bildeten auf der Treppe eine Kette und reichten die Last von Hand zu Hand, weil so weniger Kraft verloren geht.

20. Aki egyszer látott ilyen láncot, tudja, hogy nem a legerősebb tagja szabja meg a sebességét, hanem a legfáradtabb. – Wer eine solche Kette je gesehen hat, weiß, dass nicht ihr stärkstes Glied das Tempo bestimmt, sondern ihr müdestes.

21. Mégsem szakadt el a lánc, mert a fáradtabb mellé mindig odaállt egy másik, szó nélkül. – Dennoch riss die Kette nicht, denn neben die Müderen trat immer eine andere, ohne ein Wort.

22. A mellvéden felhalmozott kövek szabályos rakásokban álltak, ahogy a jó gazdasszony a tüzelőt rakja a kamrában. – Auf der Brustwehr lagen die Steine in ordentlichen Haufen, wie eine gute Hausfrau das Brennholz in der Kammer schichtet.

23. Az ostrom nem tüntette el a háztartás rendjét, hanem átvitte a falakra, és ez az átvitel az egész jelenet titka. – Die Belagerung tilgte die Ordnung des Haushalts nicht, sondern trug sie auf die Mauern hinauf, und in dieser Übertragung liegt das Geheimnis der ganzen Szene.

24. A második rakás mellett üstök álltak, alattuk tűz, az üstökben pedig forró víz és olvasztott szurok. – Neben dem zweiten Haufen standen Kessel, darunter Feuer, in den Kesseln heißes Wasser und geschmolzenes Pech.

25. A szurok szaga betöltötte a bástyát, és a füstje feketére festette az asszonyok arcát. – Der Geruch des Pechs erfüllte die Bastei, und sein Rauch färbte die Gesichter der Frauen schwarz.

26. Ezt a szagot Gárdonyi nem szépíti, mert tudja, hogy a hősiességnek is van szaga, és az nem tömjéné. – Diesen Geruch beschönigt Gárdonyi nicht, denn er weiß, dass auch das Heldentum einen Geruch hat und dass es nicht der von Weihrauch ist.

27. Amikor a török roham megindult, a kürtszó és a dobpergés úgy csapott a falnak, mint a vihar. – Als der türkische Sturm einsetzte, schlugen Hörnerklang und Trommelwirbel gegen die Mauer wie ein Unwetter.

28. A janicsárok létrái szinte egyszerre koppantak neki a kőnek, tucatjával, egy egész szakaszon végig. – Die Leitern der Janitscharen schlugen fast gleichzeitig gegen den Stein, dutzendweise, einen ganzen Abschnitt entlang.

29. A védők előbb lőttek, aztán szúrtak, végül pedig már csak taszítottak, mert a közelharcban a fegyver ideje lejár. – Die Verteidiger schossen zuerst, dann stachen sie, zuletzt stießen sie nur noch, denn im Nahkampf ist die Zeit der Waffe vorüber.

30. Ekkor kezdett dolgozni a kő és a forró víz, vagyis akkor, amikor semmi más nem maradt. – Da begannen Stein und heißes Wasser zu wirken, das heißt in dem Augenblick, da nichts anderes mehr blieb.

31. Az asszonyok nem céloztak, hanem a mellvéd fölé emelték a követ, és elengedték, ahogy a kútba ejtik a vödröt. – Die Frauen zielten nicht, sie hoben den Stein über die Brustwehr und ließen ihn los, wie man den Eimer in den Brunnen fallen lässt.

32. A magasság dolgozott helyettük, és a magasság megbízhatóbb szövetséges volt, mint bármelyik ágyú. – Die Höhe arbeitete für sie, und die Höhe war ein zuverlässigerer Verbündeter als jede Kanone.

33. Egy létra a rajta függő emberekkel együtt dőlt el, és a zuhanás zaja hosszabb volt, mint a kiáltás. – Eine Leiter kippte samt den daran hängenden Menschen um, und das Geräusch des Sturzes dauerte länger als der Schrei.

34. A forró vizet nem vödörből öntötték, hanem hosszú nyelű merítőkkel, mert így nem kellett kihajolni a lőrés fölött. – Das heiße Wasser gossen sie nicht aus Eimern, sondern mit langstieligen Schöpfkellen, weil man sich so nicht über die Scharte hinauslehnen musste.

35. Egy fiatal lány két kézzel fogta a nyelet, és a szeme csukva volt, amikor öntött, de nem hibázta el. – Ein junges Mädchen hielt den Stiel mit beiden Händen, und seine Augen waren geschlossen, als es goss, doch es fehlte nicht.

36. Az égési sebek sikolya más, mint a vágásé; aki egyszer hallotta, nem felejti el, és a falon sokan hallották. – Der Schrei bei Verbrennungen ist ein anderer als bei Schnittwunden; wer ihn einmal gehört hat, vergisst ihn nicht, und auf der Mauer hörten ihn viele.

37. Éppen ezért az asszonyok arcán nem diadal ült, hanem valami szigorú, összeszorított figyelem. – Eben deshalb lag auf den Gesichtern der Frauen kein Triumph, sondern eine strenge, zusammengebissene Aufmerksamkeit.

38. A regény itt nem engedi meg magának a mámort, és ezzel többet mond a háborúról, mint száz csataleírás. – Der Roman gestattet sich hier keinen Rausch, und gerade damit sagt er über den Krieg mehr aus als hundert Schlachtbeschreibungen.

39. A kövek elfogytak, mire a nap a Setét-kapu fölé ért, és újakért kellett futni a romok közé. – Die Steine gingen zur Neige, ehe die Sonne über das Dunkle Tor stieg, und man musste in die Trümmer laufen, um neue zu holen.

40. A futás közben senki sem hajolt le a golyók elől, mert erre már nem maradt ideje senkinek. – Beim Laufen duckte sich niemand vor den Kugeln, denn dazu blieb niemandem mehr Zeit.

41. Az első asszony, aki elesett, nem a falon halt meg, hanem a lépcső alján, egy kővel a kötényében. – Die erste Frau, die fiel, starb nicht auf der Mauer, sondern am Fuß der Treppe, einen Stein in der Schürze.

42. Kihúzták a fal tövébe, letakarták, és a lánc egy szívdobbanás múlva már ismét mozgott. – Man zog sie an den Mauerfuß, deckte sie zu, und einen Herzschlag später bewegte sich die Kette schon wieder.

43. Ez a szívdobbanásnyi szünet volt minden gyászszertartás, amelyre aznap idő jutott. – Diese Pause von einem Herzschlag war die ganze Trauerfeier, für die an jenem Tag Zeit blieb.

44. Gárdonyi ezt a mozzanatot két mondatba sűríti, és a rövidség itt nem szűkszavúság, hanem tisztelet. – Gárdonyi verdichtet diesen Augenblick in zwei Sätze, und die Kürze ist hier nicht Wortkargheit, sondern Ehrerbietung.

45. A regény leghíresebb alakja ebben a fejezetben mégis az az asszony lett, akinek a férje a szeme láttára esett el. – Die berühmteste Gestalt des Romans in diesem Kapitel wurde dennoch jene Frau, deren Mann vor ihren Augen fiel.

46. A férfi egy létra tetején álló janicsárral birkózott, amikor egy golyó találta, és hátrahanyatlott a mellvédről befelé. – Der Mann rang mit einem Janitscharen auf der Leiterspitze, als ihn eine Kugel traf und er nach innen von der Brustwehr zurücksank.

47. Az asszony nem sikoltott, hanem letérdelt mellé, és megnézte, hogy lehet-e még segíteni rajta. – Die Frau schrie nicht auf, sondern kniete neben ihm nieder und sah nach, ob ihm noch zu helfen war.

48. Amikor látta, hogy nem lehet, felvette a kardot a férje kezéből, és felállt a helyére. – Als sie sah, dass es nicht mehr ging, nahm sie das Schwert aus der Hand ihres Mannes und trat an seinen Platz.

49. Nem tudott vívni, ezt a regény sem állítja; úgy vágott, ahogy a fát szokás, két kézre fogva. – Fechten konnte sie nicht, das behauptet auch der Roman nicht; sie schlug zu, wie man Holz spaltet, mit beiden Händen am Griff.

50. A résen felkapaszkodó törököt mégis visszavetette, és a rés néhány percig zárva maradt. – Den durch die Bresche heraufkletternden Türken warf sie dennoch zurück, und die Bresche blieb einige Minuten geschlossen.

51. Aztán ő is elesett, ott, ahol a férje, és a két holttestet együtt vitték le a kápolnához. – Dann fiel auch sie, dort, wo ihr Mann gefallen war, und man trug die beiden Leichen zusammen zur Kapelle hinunter.

52. A krónikás hagyomány ezt a jelenetet őrizte meg legmakacsabbul, és a nemzeti emlékezet ebből formálta az „egri nő” alakját. – Die Chroniküberlieferung hat gerade diese Szene am hartnäckigsten bewahrt, und das nationale Gedächtnis formte daraus die Gestalt der „Frau von Eger“.

53. Székely Bertalan festménye ugyanezt a mozdulatot emeli ki: a kart, amely felemelkedik, s a hajat, amely kibomlik. – Bertalan Székelys Gemälde hebt dieselbe Bewegung hervor: den Arm, der sich hebt, und das Haar, das sich löst.

54. A regény azonban józanabb a festménynél, mert nála a kar remeg, és a mozdulat esetlen. – Der Roman jedoch ist nüchterner als das Gemälde, denn bei ihm zittert der Arm, und die Bewegung ist ungeschickt.

55. Éppen az esetlenség teszi hihetővé, és a hihetőség nélkül nincs igazi hősiesség, csak dekoráció. – Gerade die Ungeschicklichkeit macht sie glaubhaft, und ohne Glaubhaftigkeit gibt es kein wirkliches Heldentum, sondern nur Dekoration.

56. Nem kevésbé emlékezetes az az anya, aki a fia holttestét terítette le a saját kendőjével. – Nicht minder einprägsam ist jene Mutter, die den Leichnam ihres Sohnes mit dem eigenen Tuch zudeckte.

57. A fiú tizenhét éves volt, és aznap reggel még ő hordta az anyjának a vizet az üstökhöz. – Der Junge war siebzehn Jahre alt, und noch an jenem Morgen hatte er seiner Mutter das Wasser zu den Kesseln getragen.

58. Az asszony nem borult rá, nem tépte a haját, csak megigazította a kendő szélét, mintha ágyat vetne. – Die Frau warf sich nicht über ihn, raufte sich nicht das Haar, sie strich nur den Rand des Tuches glatt, als bettete sie ihn zum Schlaf.

59. Aztán visszament a kövekhez, és estig egyetlen szót sem szólt senkihez. – Dann ging sie zu den Steinen zurück und sprach bis zum Abend mit niemandem ein einziges Wort.

60. A körülállók nem vigasztalták, mert megérezték, hogy ez a hallgatás nem bírja el a jó szót. – Die Umstehenden trösteten sie nicht, denn sie spürten, dass dieses Schweigen ein gutes Wort nicht ertragen hätte.

61. Van a gyásznak egy állapota, amelyben a munka az egyetlen forma, amely még megtartja az embert. – Es gibt einen Zustand der Trauer, in dem die Arbeit die einzige Form ist, die den Menschen noch hält.

62. Az egri asszonyok ezt a formát választották, nem elszántságból, hanem mert más nem maradt. – Die Frauen von Eger wählten diese Form, nicht aus Entschlossenheit, sondern weil ihnen keine andere blieb.

63. A regény nem magyarázza túl ezt a lélektant, csak megmutatja, és az olvasóra bízza a következtetést. – Der Roman erklärt diese Seelenkunde nicht über Gebühr, er zeigt sie nur und überlässt dem Leser den Schluss.

64. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem minden asszony ment fel a falra, és ezt a könyv sem hallgatja el. – Zur Wahrheit gehört, dass nicht alle Frauen auf die Mauer stiegen, und auch das verschweigt das Buch nicht.

65. Akadt, aki a pincében maradt a gyermekekkel, mert kicsi gyermek mellől felmenni nem hősiesség, hanem hűtlenség lett volna. – Manche blieben mit den Kindern im Keller, denn von kleinen Kindern fortzugehen wäre kein Heldentum gewesen, sondern Treulosigkeit.

66. A vár védelme nem csak a bástyákon dőlt el, hanem a kemencék mellett, a kötszertépő asztaloknál és a lisztes zsákok között is. – Die Verteidigung der Burg entschied sich nicht nur auf den Basteien, sondern auch an den Backöfen, an den Tischen, wo man Verbandzeug riss, und zwischen den Mehlsäcken.

67. Hat hétig kellett kenyeret sütni annyi embernek, akik közül soha senki nem tudta, hányan ülnek majd le másnap. – Sechs Wochen lang musste für so viele Menschen Brot gebacken werden, von denen niemand je wusste, wie viele sich am nächsten Tag noch setzen würden.

68. A liszt fogyott, a só fogyott, a víz azonban a várbeli kutakból mindvégig kitartott, és ez volt Eger legnagyobb szerencséje. – Das Mehl ging zur Neige, das Salz ging zur Neige, das Wasser aber reichte aus den Brunnen der Burg bis zuletzt, und das war Egers größtes Glück.

69. A sebesültek ellátása szintén asszonykézre maradt, mert borbély kevés volt, és annak is két keze volt csupán. – Auch die Versorgung der Verwundeten blieb Frauenhänden überlassen, denn Wundärzte gab es wenige, und auch die hatten nur zwei Hände.

70. A sebeket borral mosták, a törött csontot deszka közé kötötték, a lőtt sebbe pedig meleg faggyút tömtek. – Die Wunden wuschen sie mit Wein, den gebrochenen Knochen banden sie zwischen Bretter, und in die Schusswunde stopften sie warmen Talg.

71. Az orvoslás e módjai a mai fül számára szörnyűek, akkor azonban ez volt minden, amit a tudás nyújtani tudott. – Diese Heilverfahren klingen für heutige Ohren entsetzlich, damals aber war das alles, was das Wissen zu bieten hatte.

72. Aki éjszaka végigment a kápolna alatti pincén, sűrűbb emberi hangot hallott ott, mint bárhol a falakon. – Wer nachts durch den Keller unter der Kapelle ging, hörte dort dichtere menschliche Laute als irgendwo auf den Mauern.

73. A puskaport is asszonyok hordták, kis vászonzacskókban, mert egyszerre sokat vinni életveszélyes lett volna. – Auch das Schießpulver trugen Frauen herbei, in kleinen Leinensäckchen, denn viel auf einmal zu tragen wäre lebensgefährlich gewesen.

74. Egy szikra a lépcsőn nemcsak a hordót, hanem a bástyát is elvitte volna, és ezt mindenki tudta. – Ein Funke auf der Treppe hätte nicht nur das Fass, sondern auch die Bastei hinweggerissen, und das wusste jeder.

75. Ezért ment a porhordó asszony mindig lassan, akkor is, amikor körülötte mindenki futott. – Deshalb ging die Frau mit dem Pulver stets langsam, auch dann, wenn um sie herum alle liefen.

76. A lassúság ebben a helyzetben nagyobb bátorság volt, mint a rohanás, és ezt kevés hadtörténet szokta megbecsülni. – Langsamkeit war in dieser Lage ein größerer Mut als das Rennen, und wenige Kriegsgeschichten wissen das zu würdigen.

77. Gergely tüzes szerszámaihoz szintén kellett kéz: zsineget sodortak, kanócot áztattak, a hordókat rongyba csavarták. – Auch Gergelys Feuerwerkszeug verlangte nach Händen: Man drehte Schnüre, tränkte Lunten, wickelte die Fässer in Lumpen.

78. A találékonyság hőse a regényben egy férfi, de a találmányait tucatnyi névtelen kéz szerelte össze. – Der Held des Erfindungsgeistes ist im Roman ein Mann, doch seine Erfindungen setzten ein Dutzend namenloser Hände zusammen.

79. A hadtörténet ritkán jegyzi fel az ilyen kezeket, a regény azonban éppen ezért irodalom, és nem krónika. – Die Kriegsgeschichte verzeichnet solche Hände selten, doch eben deshalb ist der Roman Literatur und nicht Chronik.

80. Éva ebben a közösségben találta meg a helyét, miután férfiruhában bejutott a várba. – Éva fand in dieser Gemeinschaft ihren Platz, nachdem sie in Männerkleidern in die Burg gelangt war.

81. Az ő útja külön történet, mégis ugyanoda vezetett, ahová a többieké: a mellvéd mögé. – Ihr Weg ist eine eigene Geschichte, und doch führte er dorthin, wohin auch der der anderen führte: hinter die Brustwehr.

82. A többi asszony nem faggatta, honnan jött, mert az ostrom alatt a múlt kérdései elveszítik a fontosságukat. – Die anderen Frauen fragten sie nicht aus, woher sie kam, denn während einer Belagerung verlieren die Fragen nach der Vergangenheit ihr Gewicht.

83. Éva egyszerre volt közöttük idegen és testvér: idegen a származása miatt, testvér a kötény miatt. – Éva war unter ihnen zugleich fremd und Schwester: fremd durch ihre Herkunft, Schwester durch die Schürze.

84. A regény szerkezete itt zárul össze, mert a szerelmi szál és a nemzeti szál ugyanazon a falszakaszon fut egymásba. – Hier schließt sich der Bau des Romans, denn der Liebesfaden und der nationale Faden laufen auf demselben Mauerabschnitt ineinander.

85. Dobó a második nap estéjén végigment a bástyákon, és megállt az asszonyok előtt. – Dobó ging am Abend des zweiten Tages die Basteien entlang und blieb vor den Frauen stehen.

86. Nem mondott dicsérő beszédet, csak levette a süvegét, és állva maradt egy hosszú pillanatig. – Er hielt keine Lobrede, er nahm nur seine Mütze ab und blieb einen langen Augenblick stehen.

87. Ez a néma mozdulat többet ért volna bármely oklevélnél, ha a történelem osztogatna ilyeneket. – Diese stumme Geste wäre mehr wert gewesen als jede Urkunde, wenn die Geschichte dergleichen austeilte.

88. A kapitány tudta, amit a hadvezérek ritkán ismernek be: hogy a várat nem csak katonák tartják. – Der Hauptmann wusste, was Heerführer selten eingestehen: dass eine Burg nicht allein von Soldaten gehalten wird.

89. A vár addig áll, ameddig a benne élő közösség egyben marad, és a közösséget nem a fegyver tartja össze. – Eine Burg steht so lange, wie die in ihr lebende Gemeinschaft zusammenhält, und zusammengehalten wird eine Gemeinschaft nicht von der Waffe.

90. Ezért nevezhető Eger védelme a szó legszorosabb értelmében polgári helytállásnak is, nemcsak katonai teljesítménynek. – Deshalb lässt sich die Verteidigung Egers im strengsten Wortsinn auch als bürgerliches Standhalten bezeichnen, nicht nur als militärische Leistung.

91. A török oldalon ezt nem értették, és a meg nem értés része lett a vereségüknek. – Auf türkischer Seite verstand man das nicht, und dieses Nichtverstehen wurde ein Teil ihrer Niederlage.

92. A hadi számítás ugyanis kétezer védővel számolt, holott a várban négyezer ember élt, és mindegyik védett valamit. – Die Kriegsrechnung ging nämlich von zweitausend Verteidigern aus, obwohl in der Burg viertausend Menschen lebten und jeder von ihnen etwas verteidigte.

93. A számok különbsége nem statisztikai kérdés, hanem a történet erkölcsi magva. – Der Unterschied zwischen diesen Zahlen ist keine Frage der Statistik, sondern der sittliche Kern der Geschichte.

94. Az utókor hajlamos volt az egri asszonyokat szoborrá merevíteni, forró üsttel és lobogó hajjal. – Die Nachwelt neigte dazu, die Frauen von Eger zu Standbildern erstarren zu lassen, mit heißem Kessel und flatterndem Haar.

95. A regény ellenben megőrizte a hólyagos tenyeret, a füsttől maró szemet és a derékfájást. – Der Roman dagegen bewahrte die von Blasen bedeckten Handflächen, die vom Rauch brennenden Augen und den Schmerz im Rücken.

96. A szobor tiszteletet ébreszt, a részlet azonban rokonságot, és a rokonság tovább tart. – Das Standbild weckt Ehrfurcht, das Detail hingegen Verwandtschaft, und die Verwandtschaft hält länger an.

97. Amikor a roham végleg elakadt, az asszonyok nem ünnepeltek, hanem leültek a kövek közé, ahol addig álltak. – Als der Sturm endgültig ins Stocken geriet, feierten die Frauen nicht, sondern setzten sich zwischen die Steine, wo sie bis dahin gestanden hatten.

98. Valaki vizet hozott fel, és a vödör körbejárt, előbb a sebesültek, aztán a többiek között. – Jemand brachte Wasser herauf, und der Eimer ging um, zuerst bei den Verwundeten, dann bei den Übrigen.

99. A nap lement a Bükk fölött, a füst pedig lassan elült, mintha a vár is fellélegzett volna. – Die Sonne sank über dem Bükk-Gebirge, und der Rauch legte sich langsam, als hätte auch die Burg aufgeatmet.

100. Másnap újra kezdődött minden, és éppen ez az „újra” az, amit az egri asszonyok neve azóta is jelent. – Am nächsten Tag begann alles von Neuem, und eben dieses „von Neuem“ ist es, was der Name der Frauen von Eger seither bedeutet.

(aufklappen)magyar

1. A hajnal szürkésen szivárgott be a bástyák közé, amikor az egri asszonyok először léptek ki a pincék félhomályából a nyílt falszakaszra.

2. Addig sem henyéltek, csakhogy a munkájuk a föld alatt maradt, ott, ahol a sebesülteket fektették és a kenyeret dagasztották.

3. A várvédelemnek azonban van egy pontja, amelyen túl a munkamegosztás értelmét veszti, és Eger ezen a reggelen érkezett el ehhez a ponthoz.

4. A falakon már nem volt annyi ép férfi, ahány kőnek és lándzsának gazdát kellett volna találnia.

5. Dobó nem parancsot adott ki az asszonyoknak, mert ilyen parancsot egyetlen kapitány sem adhat ki tiszta lelkiismerettel.

6. Az asszonyok maguktól jöttek, és éppen ez a különbség adja meg az egri ostrom legsajátosabb színét.

7. Elöl az öreg Baloghné ment, kezében nem fegyverrel, hanem egy kétfülű dézsával, amelyben forró víz gőzölgött.

8. Mögötte fiatalabbak jöttek, kötényük felhajtva, s a kötényben kő, annyi kő, amennyit a derekuk elbírt.

9. A lépcsőkön nem beszéltek, csak a lélegzetük hallatszott, meg a kavics csikorgása a fatalpak alatt.

10. Aki először pillantotta meg őket a Bolyki-torony felől, azt hitte, valami menet közeledik, s bizonyos értelemben nem is tévedett.

11. A férfiak eleinte megpróbálták visszaküldeni őket, ahogy az ilyenkor szokás, félig gyengédségből, félig szégyenből.

12. Egy tizedes rákiáltott az egyik menyecskére, hogy a fal nem asszonynak való hely, mire az csak annyit felelt, hogy a rabszíj sem az.

13. Ez a mondat végigfutott a bástyákon, és aznap többé senki sem küldött vissza senkit.

14. A logika kegyetlen egyszerűsége volt ez: ha a vár elesik, a pince sem menedék, hanem csapda.

15. Aki ezt egyszer végiggondolta, annak a fal már nem a veszély helye volt, hanem az egyetlen értelmes hely.

16. A kőhordás úgy indult meg, mint valami folyó, amely a vár belsejéből a peremek felé tart.

17. A leomlott házfalakból, a beszakadt istálló maradványaiból, a temető kerítéséből törték ki a köveket.

18. Egy vár ostrom idején felfalja önmagát, és minden kő, amely a mellvéden végzi, hiányzik valahonnan máshonnan.

19. Az asszonyok láncot alkottak a lépcsőn, és kézből kézbe adták a terhet, mert így kevesebb erő vész el.

20. Aki egyszer látott ilyen láncot, tudja, hogy nem a legerősebb tagja szabja meg a sebességét, hanem a legfáradtabb.

21. Mégsem szakadt el a lánc, mert a fáradtabb mellé mindig odaállt egy másik, szó nélkül.

22. A mellvéden felhalmozott kövek szabályos rakásokban álltak, ahogy a jó gazdasszony a tüzelőt rakja a kamrában.

23. Az ostrom nem tüntette el a háztartás rendjét, hanem átvitte a falakra, és ez az átvitel az egész jelenet titka.

24. A második rakás mellett üstök álltak, alattuk tűz, az üstökben pedig forró víz és olvasztott szurok.

25. A szurok szaga betöltötte a bástyát, és a füstje feketére festette az asszonyok arcát.

26. Ezt a szagot Gárdonyi nem szépíti, mert tudja, hogy a hősiességnek is van szaga, és az nem tömjéné.

27. Amikor a török roham megindult, a kürtszó és a dobpergés úgy csapott a falnak, mint a vihar.

28. A janicsárok létrái szinte egyszerre koppantak neki a kőnek, tucatjával, egy egész szakaszon végig.

29. A védők előbb lőttek, aztán szúrtak, végül pedig már csak taszítottak, mert a közelharcban a fegyver ideje lejár.

30. Ekkor kezdett dolgozni a kő és a forró víz, vagyis akkor, amikor semmi más nem maradt.

31. Az asszonyok nem céloztak, hanem a mellvéd fölé emelték a követ, és elengedték, ahogy a kútba ejtik a vödröt.

32. A magasság dolgozott helyettük, és a magasság megbízhatóbb szövetséges volt, mint bármelyik ágyú.

33. Egy létra a rajta függő emberekkel együtt dőlt el, és a zuhanás zaja hosszabb volt, mint a kiáltás.

34. A forró vizet nem vödörből öntötték, hanem hosszú nyelű merítőkkel, mert így nem kellett kihajolni a lőrés fölött.

35. Egy fiatal lány két kézzel fogta a nyelet, és a szeme csukva volt, amikor öntött, de nem hibázta el.

36. Az égési sebek sikolya más, mint a vágásé; aki egyszer hallotta, nem felejti el, és a falon sokan hallották.

37. Éppen ezért az asszonyok arcán nem diadal ült, hanem valami szigorú, összeszorított figyelem.

38. A regény itt nem engedi meg magának a mámort, és ezzel többet mond a háborúról, mint száz csataleírás.

39. A kövek elfogytak, mire a nap a Setét-kapu fölé ért, és újakért kellett futni a romok közé.

40. A futás közben senki sem hajolt le a golyók elől, mert erre már nem maradt ideje senkinek.

41. Az első asszony, aki elesett, nem a falon halt meg, hanem a lépcső alján, egy kővel a kötényében.

42. Kihúzták a fal tövébe, letakarták, és a lánc egy szívdobbanás múlva már ismét mozgott.

43. Ez a szívdobbanásnyi szünet volt minden gyászszertartás, amelyre aznap idő jutott.

44. Gárdonyi ezt a mozzanatot két mondatba sűríti, és a rövidség itt nem szűkszavúság, hanem tisztelet.

45. A regény leghíresebb alakja ebben a fejezetben mégis az az asszony lett, akinek a férje a szeme láttára esett el.

46. A férfi egy létra tetején álló janicsárral birkózott, amikor egy golyó találta, és hátrahanyatlott a mellvédről befelé.

47. Az asszony nem sikoltott, hanem letérdelt mellé, és megnézte, hogy lehet-e még segíteni rajta.

48. Amikor látta, hogy nem lehet, felvette a kardot a férje kezéből, és felállt a helyére.

49. Nem tudott vívni, ezt a regény sem állítja; úgy vágott, ahogy a fát szokás, két kézre fogva.

50. A résen felkapaszkodó törököt mégis visszavetette, és a rés néhány percig zárva maradt.

51. Aztán ő is elesett, ott, ahol a férje, és a két holttestet együtt vitték le a kápolnához.

52. A krónikás hagyomány ezt a jelenetet őrizte meg legmakacsabbul, és a nemzeti emlékezet ebből formálta az „egri nő” alakját.

53. Székely Bertalan festménye ugyanezt a mozdulatot emeli ki: a kart, amely felemelkedik, s a hajat, amely kibomlik.

54. A regény azonban józanabb a festménynél, mert nála a kar remeg, és a mozdulat esetlen.

55. Éppen az esetlenség teszi hihetővé, és a hihetőség nélkül nincs igazi hősiesség, csak dekoráció.

56. Nem kevésbé emlékezetes az az anya, aki a fia holttestét terítette le a saját kendőjével.

57. A fiú tizenhét éves volt, és aznap reggel még ő hordta az anyjának a vizet az üstökhöz.

58. Az asszony nem borult rá, nem tépte a haját, csak megigazította a kendő szélét, mintha ágyat vetne.

59. Aztán visszament a kövekhez, és estig egyetlen szót sem szólt senkihez.

60. A körülállók nem vigasztalták, mert megérezték, hogy ez a hallgatás nem bírja el a jó szót.

61. Van a gyásznak egy állapota, amelyben a munka az egyetlen forma, amely még megtartja az embert.

62. Az egri asszonyok ezt a formát választották, nem elszántságból, hanem mert más nem maradt.

63. A regény nem magyarázza túl ezt a lélektant, csak megmutatja, és az olvasóra bízza a következtetést.

64. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem minden asszony ment fel a falra, és ezt a könyv sem hallgatja el.

65. Akadt, aki a pincében maradt a gyermekekkel, mert kicsi gyermek mellől felmenni nem hősiesség, hanem hűtlenség lett volna.

66. A vár védelme nem csak a bástyákon dőlt el, hanem a kemencék mellett, a kötszertépő asztaloknál és a lisztes zsákok között is.

67. Hat hétig kellett kenyeret sütni annyi embernek, akik közül soha senki nem tudta, hányan ülnek majd le másnap.

68. A liszt fogyott, a só fogyott, a víz azonban a várbeli kutakból mindvégig kitartott, és ez volt Eger legnagyobb szerencséje.

69. A sebesültek ellátása szintén asszonykézre maradt, mert borbély kevés volt, és annak is két keze volt csupán.

70. A sebeket borral mosták, a törött csontot deszka közé kötötték, a lőtt sebbe pedig meleg faggyút tömtek.

71. Az orvoslás e módjai a mai fül számára szörnyűek, akkor azonban ez volt minden, amit a tudás nyújtani tudott.

72. Aki éjszaka végigment a kápolna alatti pincén, sűrűbb emberi hangot hallott ott, mint bárhol a falakon.

73. A puskaport is asszonyok hordták, kis vászonzacskókban, mert egyszerre sokat vinni életveszélyes lett volna.

74. Egy szikra a lépcsőn nemcsak a hordót, hanem a bástyát is elvitte volna, és ezt mindenki tudta.

75. Ezért ment a porhordó asszony mindig lassan, akkor is, amikor körülötte mindenki futott.

76. A lassúság ebben a helyzetben nagyobb bátorság volt, mint a rohanás, és ezt kevés hadtörténet szokta megbecsülni.

77. Gergely tüzes szerszámaihoz szintén kellett kéz: zsineget sodortak, kanócot áztattak, a hordókat rongyba csavarták.

78. A találékonyság hőse a regényben egy férfi, de a találmányait tucatnyi névtelen kéz szerelte össze.

79. A hadtörténet ritkán jegyzi fel az ilyen kezeket, a regény azonban éppen ezért irodalom, és nem krónika.

80. Éva ebben a közösségben találta meg a helyét, miután férfiruhában bejutott a várba.

81. Az ő útja külön történet, mégis ugyanoda vezetett, ahová a többieké: a mellvéd mögé.

82. A többi asszony nem faggatta, honnan jött, mert az ostrom alatt a múlt kérdései elveszítik a fontosságukat.

83. Éva egyszerre volt közöttük idegen és testvér: idegen a származása miatt, testvér a kötény miatt.

84. A regény szerkezete itt zárul össze, mert a szerelmi szál és a nemzeti szál ugyanazon a falszakaszon fut egymásba.

85. Dobó a második nap estéjén végigment a bástyákon, és megállt az asszonyok előtt.

86. Nem mondott dicsérő beszédet, csak levette a süvegét, és állva maradt egy hosszú pillanatig.

87. Ez a néma mozdulat többet ért volna bármely oklevélnél, ha a történelem osztogatna ilyeneket.

88. A kapitány tudta, amit a hadvezérek ritkán ismernek be: hogy a várat nem csak katonák tartják.

89. A vár addig áll, ameddig a benne élő közösség egyben marad, és a közösséget nem a fegyver tartja össze.

90. Ezért nevezhető Eger védelme a szó legszorosabb értelmében polgári helytállásnak is, nemcsak katonai teljesítménynek.

91. A török oldalon ezt nem értették, és a meg nem értés része lett a vereségüknek.

92. A hadi számítás ugyanis kétezer védővel számolt, holott a várban négyezer ember élt, és mindegyik védett valamit.

93. A számok különbsége nem statisztikai kérdés, hanem a történet erkölcsi magva.

94. Az utókor hajlamos volt az egri asszonyokat szoborrá merevíteni, forró üsttel és lobogó hajjal.

95. A regény ellenben megőrizte a hólyagos tenyeret, a füsttől maró szemet és a derékfájást.

96. A szobor tiszteletet ébreszt, a részlet azonban rokonságot, és a rokonság tovább tart.

97. Amikor a roham végleg elakadt, az asszonyok nem ünnepeltek, hanem leültek a kövek közé, ahol addig álltak.

98. Valaki vizet hozott fel, és a vödör körbejárt, előbb a sebesültek, aztán a többiek között.

99. A nap lement a Bükk fölött, a füst pedig lassan elült, mintha a vár is fellélegzett volna.

100. Másnap újra kezdődött minden, és éppen ez az „újra” az, amit az egri asszonyok neve azóta is jelent.

(aufklappen)német

1. Der Morgen sickerte grau zwischen die Basteien, als die Frauen von Eger zum ersten Mal aus dem Halbdunkel der Keller auf den offenen Mauerabschnitt hinaustraten.

2. Auch bis dahin hatten sie nicht müßig dagestanden, doch ihre Arbeit war unter der Erde geblieben, dort, wo man die Verwundeten bettete und das Brot knetete.

3. Doch jede Festungsverteidigung hat einen Punkt, jenseits dessen die Arbeitsteilung ihren Sinn verliert, und an diesem Morgen war Eger an diesem Punkt angelangt.

4. Auf den Mauern gab es nicht mehr so viele unversehrte Männer, wie Steine und Lanzen Hände gebraucht hätten.

5. Dobó erteilte den Frauen keinen Befehl, denn einen solchen Befehl kann kein Hauptmann mit reinem Gewissen geben.

6. Die Frauen kamen von selbst, und gerade dieser Unterschied verleiht der Belagerung von Eger ihre eigentümlichste Färbung.

7. Voran ging die alte Baloghné, in der Hand keine Waffe, sondern einen zweihenkligen Zuber, in dem heißes Wasser dampfte.

8. Hinter ihr kamen jüngere, die Schürze hochgeschlagen, und in der Schürze Steine, so viele Steine, wie ihr Rücken zu tragen vermochte.

9. Auf den Treppen sprachen sie nicht, man hörte nur ihren Atem und das Knirschen des Kieses unter den Holzsohlen.

10. Wer sie vom Bolyky-Turm her zuerst erblickte, hielt sie für einen Zug, und in gewissem Sinne irrte er sich nicht.

11. Die Männer versuchten sie anfangs zurückzuschicken, wie es in solchen Lagen üblich ist, halb aus Zärtlichkeit, halb aus Scham.

12. Ein Zehnerführer schrie eine junge Frau an, die Mauer sei kein Ort für Weiber, worauf sie nur erwiderte, der Sklavenstrick sei es auch nicht.

13. Dieser Satz lief über die Basteien, und an jenem Tag schickte niemand mehr irgendjemanden zurück.

14. Es war die grausame Einfachheit der Logik: Fällt die Burg, so ist der Keller keine Zuflucht mehr, sondern eine Falle.

15. Wer das einmal zu Ende gedacht hatte, für den war die Mauer nicht mehr der Ort der Gefahr, sondern der einzige sinnvolle Ort.

16. Das Steinschleppen setzte ein wie ein Fluss, der aus dem Inneren der Burg zu ihren Rändern strebt.

17. Aus den eingestürzten Hauswänden, aus den Resten des zusammengebrochenen Stalls, aus der Friedhofsmauer brachen sie die Steine heraus.

18. Eine Burg frisst sich während einer Belagerung selbst auf, und jeder Stein, der auf der Brustwehr endet, fehlt anderswo.

19. Die Frauen bildeten auf der Treppe eine Kette und reichten die Last von Hand zu Hand, weil so weniger Kraft verloren geht.

20. Wer eine solche Kette je gesehen hat, weiß, dass nicht ihr stärkstes Glied das Tempo bestimmt, sondern ihr müdestes.

21. Dennoch riss die Kette nicht, denn neben die Müderen trat immer eine andere, ohne ein Wort.

22. Auf der Brustwehr lagen die Steine in ordentlichen Haufen, wie eine gute Hausfrau das Brennholz in der Kammer schichtet.

23. Die Belagerung tilgte die Ordnung des Haushalts nicht, sondern trug sie auf die Mauern hinauf, und in dieser Übertragung liegt das Geheimnis der ganzen Szene.

24. Neben dem zweiten Haufen standen Kessel, darunter Feuer, in den Kesseln heißes Wasser und geschmolzenes Pech.

25. Der Geruch des Pechs erfüllte die Bastei, und sein Rauch färbte die Gesichter der Frauen schwarz.

26. Diesen Geruch beschönigt Gárdonyi nicht, denn er weiß, dass auch das Heldentum einen Geruch hat und dass es nicht der von Weihrauch ist.

27. Als der türkische Sturm einsetzte, schlugen Hörnerklang und Trommelwirbel gegen die Mauer wie ein Unwetter.

28. Die Leitern der Janitscharen schlugen fast gleichzeitig gegen den Stein, dutzendweise, einen ganzen Abschnitt entlang.

29. Die Verteidiger schossen zuerst, dann stachen sie, zuletzt stießen sie nur noch, denn im Nahkampf ist die Zeit der Waffe vorüber.

30. Da begannen Stein und heißes Wasser zu wirken, das heißt in dem Augenblick, da nichts anderes mehr blieb.

31. Die Frauen zielten nicht, sie hoben den Stein über die Brustwehr und ließen ihn los, wie man den Eimer in den Brunnen fallen lässt.

32. Die Höhe arbeitete für sie, und die Höhe war ein zuverlässigerer Verbündeter als jede Kanone.

33. Eine Leiter kippte samt den daran hängenden Menschen um, und das Geräusch des Sturzes dauerte länger als der Schrei.

34. Das heiße Wasser gossen sie nicht aus Eimern, sondern mit langstieligen Schöpfkellen, weil man sich so nicht über die Scharte hinauslehnen musste.

35. Ein junges Mädchen hielt den Stiel mit beiden Händen, und seine Augen waren geschlossen, als es goss, doch es fehlte nicht.

36. Der Schrei bei Verbrennungen ist ein anderer als bei Schnittwunden; wer ihn einmal gehört hat, vergisst ihn nicht, und auf der Mauer hörten ihn viele.

37. Eben deshalb lag auf den Gesichtern der Frauen kein Triumph, sondern eine strenge, zusammengebissene Aufmerksamkeit.

38. Der Roman gestattet sich hier keinen Rausch, und gerade damit sagt er über den Krieg mehr aus als hundert Schlachtbeschreibungen.

39. Die Steine gingen zur Neige, ehe die Sonne über das Dunkle Tor stieg, und man musste in die Trümmer laufen, um neue zu holen.

40. Beim Laufen duckte sich niemand vor den Kugeln, denn dazu blieb niemandem mehr Zeit.

41. Die erste Frau, die fiel, starb nicht auf der Mauer, sondern am Fuß der Treppe, einen Stein in der Schürze.

42. Man zog sie an den Mauerfuß, deckte sie zu, und einen Herzschlag später bewegte sich die Kette schon wieder.

43. Diese Pause von einem Herzschlag war die ganze Trauerfeier, für die an jenem Tag Zeit blieb.

44. Gárdonyi verdichtet diesen Augenblick in zwei Sätze, und die Kürze ist hier nicht Wortkargheit, sondern Ehrerbietung.

45. Die berühmteste Gestalt des Romans in diesem Kapitel wurde dennoch jene Frau, deren Mann vor ihren Augen fiel.

46. Der Mann rang mit einem Janitscharen auf der Leiterspitze, als ihn eine Kugel traf und er nach innen von der Brustwehr zurücksank.

47. Die Frau schrie nicht auf, sondern kniete neben ihm nieder und sah nach, ob ihm noch zu helfen war.

48. Als sie sah, dass es nicht mehr ging, nahm sie das Schwert aus der Hand ihres Mannes und trat an seinen Platz.

49. Fechten konnte sie nicht, das behauptet auch der Roman nicht; sie schlug zu, wie man Holz spaltet, mit beiden Händen am Griff.

50. Den durch die Bresche heraufkletternden Türken warf sie dennoch zurück, und die Bresche blieb einige Minuten geschlossen.

51. Dann fiel auch sie, dort, wo ihr Mann gefallen war, und man trug die beiden Leichen zusammen zur Kapelle hinunter.

52. Die Chroniküberlieferung hat gerade diese Szene am hartnäckigsten bewahrt, und das nationale Gedächtnis formte daraus die Gestalt der „Frau von Eger“.

53. Bertalan Székelys Gemälde hebt dieselbe Bewegung hervor: den Arm, der sich hebt, und das Haar, das sich löst.

54. Der Roman jedoch ist nüchterner als das Gemälde, denn bei ihm zittert der Arm, und die Bewegung ist ungeschickt.

55. Gerade die Ungeschicklichkeit macht sie glaubhaft, und ohne Glaubhaftigkeit gibt es kein wirkliches Heldentum, sondern nur Dekoration.

56. Nicht minder einprägsam ist jene Mutter, die den Leichnam ihres Sohnes mit dem eigenen Tuch zudeckte.

57. Der Junge war siebzehn Jahre alt, und noch an jenem Morgen hatte er seiner Mutter das Wasser zu den Kesseln getragen.

58. Die Frau warf sich nicht über ihn, raufte sich nicht das Haar, sie strich nur den Rand des Tuches glatt, als bettete sie ihn zum Schlaf.

59. Dann ging sie zu den Steinen zurück und sprach bis zum Abend mit niemandem ein einziges Wort.

60. Die Umstehenden trösteten sie nicht, denn sie spürten, dass dieses Schweigen ein gutes Wort nicht ertragen hätte.

61. Es gibt einen Zustand der Trauer, in dem die Arbeit die einzige Form ist, die den Menschen noch hält.

62. Die Frauen von Eger wählten diese Form, nicht aus Entschlossenheit, sondern weil ihnen keine andere blieb.

63. Der Roman erklärt diese Seelenkunde nicht über Gebühr, er zeigt sie nur und überlässt dem Leser den Schluss.

64. Zur Wahrheit gehört, dass nicht alle Frauen auf die Mauer stiegen, und auch das verschweigt das Buch nicht.

65. Manche blieben mit den Kindern im Keller, denn von kleinen Kindern fortzugehen wäre kein Heldentum gewesen, sondern Treulosigkeit.

66. Die Verteidigung der Burg entschied sich nicht nur auf den Basteien, sondern auch an den Backöfen, an den Tischen, wo man Verbandzeug riss, und zwischen den Mehlsäcken.

67. Sechs Wochen lang musste für so viele Menschen Brot gebacken werden, von denen niemand je wusste, wie viele sich am nächsten Tag noch setzen würden.

68. Das Mehl ging zur Neige, das Salz ging zur Neige, das Wasser aber reichte aus den Brunnen der Burg bis zuletzt, und das war Egers größtes Glück.

69. Auch die Versorgung der Verwundeten blieb Frauenhänden überlassen, denn Wundärzte gab es wenige, und auch die hatten nur zwei Hände.

70. Die Wunden wuschen sie mit Wein, den gebrochenen Knochen banden sie zwischen Bretter, und in die Schusswunde stopften sie warmen Talg.

71. Diese Heilverfahren klingen für heutige Ohren entsetzlich, damals aber war das alles, was das Wissen zu bieten hatte.

72. Wer nachts durch den Keller unter der Kapelle ging, hörte dort dichtere menschliche Laute als irgendwo auf den Mauern.

73. Auch das Schießpulver trugen Frauen herbei, in kleinen Leinensäckchen, denn viel auf einmal zu tragen wäre lebensgefährlich gewesen.

74. Ein Funke auf der Treppe hätte nicht nur das Fass, sondern auch die Bastei hinweggerissen, und das wusste jeder.

75. Deshalb ging die Frau mit dem Pulver stets langsam, auch dann, wenn um sie herum alle liefen.

76. Langsamkeit war in dieser Lage ein größerer Mut als das Rennen, und wenige Kriegsgeschichten wissen das zu würdigen.

77. Auch Gergelys Feuerwerkszeug verlangte nach Händen: Man drehte Schnüre, tränkte Lunten, wickelte die Fässer in Lumpen.

78. Der Held des Erfindungsgeistes ist im Roman ein Mann, doch seine Erfindungen setzten ein Dutzend namenloser Hände zusammen.

79. Die Kriegsgeschichte verzeichnet solche Hände selten, doch eben deshalb ist der Roman Literatur und nicht Chronik.

80. Éva fand in dieser Gemeinschaft ihren Platz, nachdem sie in Männerkleidern in die Burg gelangt war.

81. Ihr Weg ist eine eigene Geschichte, und doch führte er dorthin, wohin auch der der anderen führte: hinter die Brustwehr.

82. Die anderen Frauen fragten sie nicht aus, woher sie kam, denn während einer Belagerung verlieren die Fragen nach der Vergangenheit ihr Gewicht.

83. Éva war unter ihnen zugleich fremd und Schwester: fremd durch ihre Herkunft, Schwester durch die Schürze.

84. Hier schließt sich der Bau des Romans, denn der Liebesfaden und der nationale Faden laufen auf demselben Mauerabschnitt ineinander.

85. Dobó ging am Abend des zweiten Tages die Basteien entlang und blieb vor den Frauen stehen.

86. Er hielt keine Lobrede, er nahm nur seine Mütze ab und blieb einen langen Augenblick stehen.

87. Diese stumme Geste wäre mehr wert gewesen als jede Urkunde, wenn die Geschichte dergleichen austeilte.

88. Der Hauptmann wusste, was Heerführer selten eingestehen: dass eine Burg nicht allein von Soldaten gehalten wird.

89. Eine Burg steht so lange, wie die in ihr lebende Gemeinschaft zusammenhält, und zusammengehalten wird eine Gemeinschaft nicht von der Waffe.

90. Deshalb lässt sich die Verteidigung Egers im strengsten Wortsinn auch als bürgerliches Standhalten bezeichnen, nicht nur als militärische Leistung.

91. Auf türkischer Seite verstand man das nicht, und dieses Nichtverstehen wurde ein Teil ihrer Niederlage.

92. Die Kriegsrechnung ging nämlich von zweitausend Verteidigern aus, obwohl in der Burg viertausend Menschen lebten und jeder von ihnen etwas verteidigte.

93. Der Unterschied zwischen diesen Zahlen ist keine Frage der Statistik, sondern der sittliche Kern der Geschichte.

94. Die Nachwelt neigte dazu, die Frauen von Eger zu Standbildern erstarren zu lassen, mit heißem Kessel und flatterndem Haar.

95. Der Roman dagegen bewahrte die von Blasen bedeckten Handflächen, die vom Rauch brennenden Augen und den Schmerz im Rücken.

96. Das Standbild weckt Ehrfurcht, das Detail hingegen Verwandtschaft, und die Verwandtschaft hält länger an.

97. Als der Sturm endgültig ins Stocken geriet, feierten die Frauen nicht, sondern setzten sich zwischen die Steine, wo sie bis dahin gestanden hatten.

98. Jemand brachte Wasser herauf, und der Eimer ging um, zuerst bei den Verwundeten, dann bei den Übrigen.

99. Die Sonne sank über dem Bükk-Gebirge, und der Rauch legte sich langsam, als hätte auch die Burg aufgeatmet.

100. Am nächsten Tag begann alles von Neuem, und eben dieses „von Neuem“ ist es, was der Name der Frauen von Eger seither bedeutet.